Az emberi nyelvek és a kereskedelem fejlődésével megjelent az írás szükségessége is. Az első időkben viszont még komoly problémát jelentett az, hogy mire írjanak.

 

Eleinte valószínűleg a legegyszerűbb megoldásokat választották, nagyobb levél- vagy fadarabokra írva.

 

Ezekből viszont sajnos semmi sem maradt fel a mi időnkig. Az ókori emberek is rájöttek arra, hogy tartósabb anyagokat kell használniuk.

 

Ezért csontdarabokra, vagy égetett agyagtáblákra kezdték el vésni a mondanivalójukat. Ezek eleinte csupán kereskedelmi feljegyzések voltak, viszont idővel művészeti értékű írások is megjelentek.

 

A csonttal viszont az volt a gond, hogy túl kevés felület volt az írásra, az agyagtáblákra pedig szintén igencsak időigényes az írás.

 

Ezért az ókori Egyitptomban papíruszt kezdtek el használni. Ezt a Nílus partján található Papíruszsásból készítették.

 

A papirusz egyfajta nád, a rostos szárát vékony szeleteket vágtak, amelyeket egy vízzel nedvesített deszkalapon szorosan egymás mellé helyeztek, és simára kalapáltak.

 

Ezekre keresztben újabb csíkokat fektettek, és fakalapáccsal a két réteget összedolgozták. A papiruszlapokat a napon megszárították, majd kő- vagy csonteszközzel a felületüket simára csiszolták.

 

Ezután összeragasztották a szeleteket és tekercs formájában tárolták. Ezért van az, hogy sok ókori írás tekercs formájában maradt fenn.

 

A papírusz Európában is elterjedt, viszont miután az arabok 641-ben megszállták Egyitptomot, az alapanyag hozzáférhetetlenné vált, ezért igyekeztek más anyagokkal helyettesíteni.

 

Erre a legjobb választás a pergamen volt, amit cserzett állati bőrőkből készítettek.

 

A nevét valószínűleg az ókori görög város, Pergamon (ma Bergama, Törökország) nevéből kapta. A hagyomány szerint itt készítettek először pergament az időszámításunk előtti 2. században.

 

Eredetileg csak a kecske- vagy juhbőrből készült anyagot nevezték pergamennek, a marha- vagy borjúbőrre a vellum kifejezést használták. Ez valamivel jobb minőségű volt.

 

A pergamen fokozatosan a legnépszerűbb írásalapanyaggá vált a 4. századtól fogva, népszerűségét egészen a 16. századig, a nyomtatás fellendüléséig megtartotta.

 

Ezután csak egyes különleges kódexekhez, vagy nagyobb jelentőségű iratokhoz használták továbbra is a pergament.

 

A pergamen darabok kisebbek a papírusztekercseknél, így jelenhetett meg először a ma is ismert könyv formátum.

 

Egy idő után fából vagy vastagabb bőrből fedelet is készítetek hozzájuk, így védve az írást.

 

Ma már csak könyvkötéshez, festéshez, lámpaernyők készítéséhez és dobok bevonásához használják, valamint bizonyos egyetemeken (pl. Notre-Dame) még mindig ez a diploma anyaga.

 

A nyomtatás beindulásával viszont a papír vette át a pergamen és a papírusz szerepét.

 

Kínában valószínűleg már időszámításunk előtt ismerték a papírt, előtte főleg selyemre vagy bambusz-szeletekre rajzoltak vagy írtak.

 

A papír feltalálója nem ismert, viszont a titkát sokáig őrizték a kínaiak. Főleg a selyemhernyó tenyésztéséhez is fontos eperfából és bambusznádból készítették a rostanyagot.

 

Miután a kínaiak 751-ben vereséget szenvednek az araboktól a Talasz folyónál, az arab mesterek eltanulták a papírkészítést a fogságba került kínai papírkészítő foglyoktól.

 

A papírgyártás tudománya azután innen terjedt el Szíriában, Palesztinában, Perzsiában és India arab uralom alatt lévő városaiban is.

 

A papírkészítés a 9. században, Észak-Afrikán keresztül eljutott Európába is.

 

Magyarországon az első papírmalmok valószínűleg a 16. században keletkeztek, de a keletkezések dátumai bizonytalanok: Lőcse, Brassó, Bártfa, Kolozsvár, Nagyszeben és Liptószentmihály voltak az elsők.

Megosztás a facebookon