A Voynich kézirat egy ismeretlen írásjelekkel és nyelven írt könyv, melynek még nem sikerült megfejteni az eredetét és a tartalmát.

 

A nevét egykori tulajdonosáról, Wilfrid Michael Voynich amerikai könyvkereskedőről kapta, akihez 1912-ben került a könyv.

 

Egy 2009-ben elvégzett radiokarbon kormeghatározás szerint a 15. század elején írták, 1420 körül.

 

A mű 234 darab 15 cm széles és 23 cm magas velumlapból (pergamenhez hasonló bőr) áll, amelyből negyvenkét lap hiányzik az oldalszámozás szerint.

 

A szöveg mellett képek is vannak a kéziratban, számos helyen a szöveg körülfolyja, illetve címkézi a képeket.

 

Sokszor foglalkoztak vele amatőr és hivatásos kódfejtők, többek között a brit és az amerikai haditengerészettől, de senkinek nem sikerült még csak részben sem megfejtenie.

 

Ezen kudarcok során kialakult az az elméletet is, mely szerint a szöveg csalás és semmi értelme sincs.

 

A rajzokat hat csoportba lehet sorolni: Herbárium, Asztronómia, Biológia, Kozmológia, Gyógyszerészet és Receptek.

 

A szöveg jól láthatóan balról jobbra íródott és nincs egyértelmű központozás. A vonalvezetés (a sebesség, pontosság, megdöntöttség) finom, úgy tűnik, a szerző értette is, amit írt.

 

Mégis, a kéziratban közel 170.000 különálló karakterből áll, ebből 22-30-at azonosítottak abécéként, viszont vannak olyan speciális jelek is, amelyek csak egy-két alkalommal szerepelnek.

 

Körülbelül 35.000 szóból áll a szöveg. Úgy néz ki, ezek hangtani vagy helyesírási törvényeket követnek, például egyes karaktereknek szerepelniük kell minden szóban (mint például a magánhangzóknak a magyarban), néhány karakter sosem követ másokat, némelyek duplázódhatnak, mások nem.

 

Statisztikai elemzések során kiderült, hogy a szöveg szerkezete hasonlít a természetes nyelvekéhez, bár a kézirat nyelve egyáltalán nem hasonlít az európai nyelvekre néhány aspektusban.

 

Például nem tartalmaz tízbetűsnél hosszabb szót, valamint kevés az egy- vagy kétbetűs szó benne. A betűk előfordulása a szavakon belül is furcsa: néhány karakter csak a szavak elején szerepel, mások csak a végén, megint mások mindig csak középen vannak.

 

A kézirat első ismert tulajdonosa Georg Baresch alkimista volt, aki Prágában élt a 17. században.

 

Baresch, mikor megtudta, hogy a jezsuita Athanasius Kircher közreadott egy kopt (etiópiai) szótárt és megfejtette az egyiptomi hieroglifák néhány jelét, tanácsot kérve elküldte a kézirat egy részletének másolatát neki.

 

Kirchernek címzett 1639-es keltezésű levele, melyet nemrég talált meg René Zandbergen, a legelső utalás a kéziratra.

 

Baresch halála után a kézirat egy barátjához, Jan Marek Marcihoz, a prágai Károly Egyetem akkori igazgatójához került, aki elküldte Kirchernek a könyvet, ki régi barátja és levelezőpartnere volt.

 

Ezután 150-200 évig nem hallani a könyvről, valószínűleg a Collegium Romanumban őrizték.

 

Valószínűleg 1870-ig maradt itt, amikor II. Viktor Emánuel, Itália uralkodójának seregei elfoglalták az egyházi államot.

 

Ekkor az uralkodó elhatározta az egyházi javaknak, köztük a Collegium Romanum könyvtárának kisajátítását.

 

1912 körül a Collegium Romanum néhány javának eladása mellett döntöttek. Wilfrid Michael Voynich ekkor vásárolt meg 30 kéziratot, köztük azt is, mely most a nevét viseli.

 

1931-ben bekövetkezett halála után özvegye, Ethel Lilian Voynich örökölte a kéziratot, aki 1960-ban egy barátnőjére, Anne Nillre hagyta.

 

Anne Nill 1961-ben a könyvet átadta egy antikváriusnak, Hans P. Krausnak. Kraus vevő híján 1969-ben felajánlotta a Yale Egyetemnek.

 

Bár a könyv eredeti íróját nem ismerjük, sok "gyanusított" van: Roger Bacon, Leonardo da Vinci, John Dee, Edward Kelley, Jacobus Sinapius, Jan Marci, Raphael Mnišovský, Anthony Askham, Antonio Averlino, vagy akár Cornelius Drebbel.

 

Aki szeretné jobban áttanulmányozni a könyvet az alábbi linket teheti meg:

http://awesta.sibirjak.ru/files/Voynich.pdf

Megosztás a facebookon