A Rohonci kódex egy ismeretlen betűkkel és ismeretlen nyelven írt kéziratos kódex.

 

Nevét Rohoncról kapta, amely 1920-ig nyugat-magyarországi kisváros volt, ma pedig Rechnitz néven Ausztriához tartozik.

 

Innen került a kódex a Magyar Tudományos Akadémiára 1838–39-ben, amikor gróf Batthyány Gusztáv a rohonci kastély egész könyvtárát az Akadémiának adományozta.

 

Az első feltételezett említése a Batthyány család rohonci könyvtárának 1743-as katalógusában egy szűkszavú bejegyzés: „Magyar imádságok, volumen I. In 12."

 

A kódexet 1840 körül Toldy Ferenc tanulmányozta, majd később Hunfalvy Pál, de eredménytelenül. Az osztrák paleográfus, dr. Mahl is hiába vizsgálta.

 

Josef Jireček és fia, Konstantin Josef Jireček – mindketten prágai egyetemi professzorok – 1884–85-ben a kódex 32 oldalát vizsgálták hasztalan.

 

1885-ben a kódexet az Innsbrucki Egyetem professzorának, Bernhard Jülgnek is elküldték, de ő sem tudott vele mit kezdeni. Munkácsy Mihály 1890 és 1892 között magával vitte a kódexet Párizsba, hogy tanulmányozza, de ez sem hozott eredményt.

 

A magyar kutatók többsége az erdélyi származású műgyűjtő, Literáti Nemes Sámuel (1796–1842) hamisítványának tartja.

 

A kódex 448 oldalas, mérete 12×10 cm. Oldalanként 9-14 sorba írt jelekkel van teleírva. A szövegen kívül tartalmaz 87 illusztrációt, melyek vallásos, katonai és egyéb jeleneteket ábrázolnak.

 

A durván rajzolt képek olyan környezetet mutatnak, ahol keresztény, muzulmán és pogány vallások együtt vannak jelen, mivel az épületeken vegyesen látható kereszt, félhold és szvasztika.

 

A kódex jeleinek száma kb. tízszerese bármely ismert ábécének (Némäti 792-t számolt össze), de legtöbbje igen ritka, vagyis a jelek feltehetőleg nem ábécét alkotnak.

 

A vízjel vizsgálata azt mutatja, hogy a kódex papírja Velencében készült az 1530-as években. A szöveget viszont másolhatták korábbi forrásból is, de az is lehet, hogy a papírt a gyártása után hosszú idővel használták fel.

 

Noha a kódexet már magyar, dák, korai román vagy kun, sőt hindi nyelvűnek is tartották, egyik hipotézist sem támasztja alá tudományos bizonyítás.

 

A kódex magyar nyelvének egyes támogatói azt feltételezik, hogy az írás ősi magyar jelrendszer, mások hasonlóságot keresnek a jelek és a székely–magyar rovásírás betűi között.

 

Egyes román vélemények szerint az írás azokra a jelekre hasonlít, melyek a Dobrudzsa vidékén található szkíta szerzetesek barlangjaiban láthatóak. Ismét mások a Veszprémvölgyi Apácakolostor görög alapítólevelének betűihez hasonlították.

 

Gyürk Ottó nevéhez fűződik a jelek első szigorúan módszeres (és sikeres) vizsgálata. Ismétlődő jelsorozatok révén megerősítette, hogy a szöveg jobbról balra, fentről lefelé halad, és az oldalak is jobbról balra követik egymást.

 

Láng Benedek egy hosszú tanulmányban, majd könyvméretű monográfiában foglalta össze a kutatás addigi történetét.

 

Érvekkel támasztotta alá véleményét, miszerint a kódex nem hamisítvány, hanem tudatosan kódolt vagy titkosírt szöveg. Az írás vagy (1) kód, vagy (2) gyorsírás, vagy (3) mesterséges nyelv.

 

Tokai Gábor és Király Levente Zoltán egy együttműködést folytattak és úgy tűnik, a kódex kódját sikerült feltörniük.

 

A két szerző közös publikációja még készül, bár az írott és elektronikus médiában már beszámoltak egyes eredményeikről.

 

Tokai és Király szerint az írás olyan kódrendszer, amely nem tükrözi a szavak belső szerkezetét, a nyelve pedig valószínűleg mesterséges, amint azzal mint lehetőséggel már Láng Benedek is számolt.

 

Állításuk szerint a kódex hivatkozik az 1593-as évre, feltehetőleg a megírására utalva. A két szerző szerint a kódex jellege szerint korára jellemző katolikus olvasókönyv vagy breviárium, mely túlnyomórészt újszövetségi szövegek parafrázisát tartalmazza.

 

Ezenkívül vannak benne Biblián kívüli szövegek is, mint például Sét visszatérése a Paradicsom kapujához, illetve Mária-imádságok.

 

 

Megosztás a facebookon